2008. december 22., hétfő

Három apróság

Ma a pasim feldobta cumisüvegben Kincső kakaóját.
Ahogy elkaptam kifröccsent egy pár csepp , a szemem sarkába , és lecsorgott , szépen lassan komótosan az arcomra.
Kakaót sírtam ma este...
#
Ábel új szokása , hogy velem diskurál a bilizés közben.
-Anya , beszélgessünk a virágokról!
És valóban felsoroljuk a virágokat, kis környezetismereti alapképzés melyik mikor nyílik, milyen szinű, hogy néz ki.Eleinte Ábel mindig egyedül trónolt, de egyszer anyu beült hozzá, és elmesélte a hollandiai tulipános élményeit.
Azóta minden este hollandia a sláger.Meg a tulipánok.
Ma a térdét vizsgálgatta miközben a tulipánokról meséltem,és rábökött egy pici sebre.
-Mi ez???
-Sebecske. Karcolás.
-Ugyan anya ez nem seb!
-Akkor mi?
-Hát itt jött ki az erőm!
-Most is jön éppen ki belőle erő?
-Ugyan anya, most lefekvés idő van....
Igaz is ,lefekvésre az én erőm is igencsak megfogyatkozik.
#

Délután hintáztunk.
-Anya hogy jön be az angyalka?
Merthogy nálunk ő hozza a karácsonyfát.
-Az abalakon.
-Aha.De biztos hoz fát?
-Ha jó voltál.
-Jó voltam!
-Épp az imént lökted fel Kincsőt!
-Igen fellöktem.De erről ne szóljunk az angyalkának!

2008. december 21., vasárnap

Idézet, igézet

"Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a múlt szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -gondoltam.
S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt,mint a rácsok
a hallgatag cella fölött. "

2008. december 19., péntek

Mézeskalács

Ma nekiálltunk mézeskalácsozni családilag.
Évek óta sütök, néha nemcsak Karácsonyra.Már egy tepsivel megettek , díszítés nélkül, pedig reformmézeskalács lett, mert nem volt csak teljeskiőrlésű lisztem.Ez szerintem eléggé érződött rajta.Szerencsére már elfogyott.
Ne baj , gondoltam, majd a mai hagyományos lesz, és nekem is ízleni fog.
Éppen elkészültünk az első tepsivel,gyorsan betoltam sülni, mikor átjöttek a szomszéd gyerkőcök játszani.Lett is nagy ricsaj, ihajcsuhaj, hacacáré.
Aki szereti a fekete, szenes mézeskalácsot az nálam jelentkezzen.:)
(hello modern dizájn)

2008. december 17., szerda

Változunk

Mi a helyzet alvásfronton?
Hatalmas változások álltak be!
Ezt úgy írtam le mintha az én diadalom lenne, persze igaz, az én diadalom, mert én húzok hasznot belőle.Meg a többiek is.
Mindenki alszik ugyanis.
Lelkesen.
A saját ágyában.
A család reggel kipihenten ébred.
Csodás.Komolyan.Köszi Kincső , jó arc vagy!
(de már itt volt az ideje)

Sőt.Három napja egyedül megy az ágyába, a saját lábán, magától.Dönci macival a karjában és puszi, puszi aztán kimegyek.Hallom hogy feláll, majd lefekszik. Tíz perc múlva alszik.Nem reggelig, de maximum egyszer ébred, átmegyek megpuszilom, majd nyugodtan visszafekszik és tovább alszik.Nincs többet éjszakai szopi, 12-14-szer, fél órákig, nem gyúnyolódik velem a pasim , hogy többet meg ne lássa az ágyunkban mert ő nem tud tőle aludni, mert ez a büdös baba mindig keresztbe fekszik és neki nem marad hely,meg a fülébe kiabál, és pisiszaga van.
Bizony ez mind igaz de mégis nézzünk szembe a ténnyel hogy a gyerek közös.
De az ágy is közös, úgyhogy neki is joga van eldönteni kivel osztja meg.
Én részemről örülök , hogy velem.
Azzal is szembe kell néznem hogy így mindenkinek sokkal jobb, szemlátomást Kincsőnek is, naponta többször is befekszik a saját ágyába és pihen, macizik , vagy kukucskál, jó kedvvel megy aludni.
Meg én is, mert merem remélni nyugodt éjszaka vár ránk.

2008. december 16., kedd

Esti kérdés

"miért az emlékek, miért a múltak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny fűszálat:
miért nő a fű, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?"

Nem kívánok most verset elmezni.
Régen szerettem és tudtam, és most is szeretnék meglehet, de a az egyetmen eltöltött esztendők szépen kimosták a verseket, bemostak más gyakorlatias dolgokat helyettük amiknek tényleg hasznát vehetem...és tényleg hasznukat veszem, mivel belőlük élek, keresem a kenyerem, miazmás.
A veresek meg hiányoznak.
Rákényszerítettek , hogy gondolkodjak, nem gyakorlatiasan, de önmagamról.
Néha úgy érzem elvesztettem a kommunikáció fonalát saját magmmal.
Elfeljtettem saját magyarul.
Nem nézem a ködöt mélabúsan, mert ma nincs köd, nincs mélabú, és nincs nekem időm effélékre.A fejemből csak kifele nézek, olykor, ha nem gondolok semmire, bambulok, na.A köd belém költözött, beszitált, és bent hízik. Minek nézni, még meglátnám.Meglátnám és megrémülnék.
Behúzódtam a csigaházba, vastag kapukat húztam , senki ne lásson be.
Ez Magyarország, kellenek a függönyök, gondoltam.
Csakhogy én se látok így ki, néha kinyitnám az ablakot és lekiáltanék, gyertek be, bárki , akárki,de üres az utca.Mostanában nem mászkál erre senki.
Azaz mégsem: ma pont mászkált, ez a vers kopogott be a memoriterek homályából.Átszűrödött a ködön, és a bajszom alatt somolyogva, arra gondoltam, hát csak száradjon le a fű,mert úgyis újra nő.
Újra.Nő.

2008. december 14., vasárnap

Baleset

A tegnapi mélyponthoz képest ma összeszedtem magam.Legalábbis úgy indult a nap.Kincső egész jól aludt, így én is egész jól ébredtem, másnap egészen más nap lett. A misét nem mertem egyedül bevállalni, de egy közös séta a romokhoz összejött.Délután pedig felmentünk Betlehemet nézni Kincsővel, Ábel pedig mamával a bábelőadást.Kincső huncut aranyos volt, kukucskáztunk, totyogott, megbillent elkaptam a kabátját.Nem kellett volna.Megint kificamítottam a könyökét.Egyet kiáltott aztán játszott tovább, etette a bárányokat, de csak jobb kézzel.Gyanút fogtam , futás haza.Otthon aztán mikor a huszmilló ruha lekerült, megbizonyosodtam, igen, a bal kéz megint kicsúszott.Immár harmadszor. Rutinos ficamdiagnoszta vagyok.(pronatio dolores infantum, igen így hívják), és úgylátszik rutinos kificamító,megint én vezetek, kettőt én csináltam, egyet Ábel.
Apa pedig jött, és helyrerakta a kis babakezet.Ő már úgylátszik rutinos babakézhelyrerakó.(igen és gyakorlatias is, mert múltkor megmutatta az ortopéd doktor bácsink , hogyan kell visszarakni a ficamot, de én nem mertem megcsinálni).Kincső sírdogált, azt gondoltuk nem sikerült helyrehúzni, már öltöztettem hogy megyünk a traumára, amikor a betegballal kikapta a kezemből a kulcsot.Hálistennek, minden a helyére kerül.

2008. december 13., szombat

ajaj és jajaj

Két hete esik az eső.
Minden nap.
Elvileg december van.
Tél!
A gyerekek annyira örülnek a maroknyi műhónak az utazási iroda ablakában!
Helyette van sár.
Latyak és lucsok.
Nem szeretem az ilyen telet.Két napja nem mozdultunk ki de ma délelőtt muszáj volt, és jól szétáztunk, tébláboltunk a karácsonyi cicomában és bóvlihegyben úszó városban.Eszembe jutott, hogy lemehtnénk a Balatonparta, kicsit nézni a vizet, de hát esőben minek.A Nap látványának hiányáról már nem is szólok, az ember ne várjon sokat.
A délelőttök még eltelnek, világos van , esőben is kint lehet lenni egy órácskát legalább, de délután összezárva egy energiadús három és fél évessel és egy hisztis másfélévessel..ajaj és jajaj!
Egyszerűen úgy érzem a feszültséget vágni lehet a levegőben, folyton valaki ordít valamiért(hopp az a valaki én is lehetek éppen, vagy apa) példátlan visítás, megütötte, ellökte, csak egyszerűen anya vegyél fel.
-Anya mérges vagyok!!!
-Miért Ábel?
-Nem is tudom! Csak rámjött a méreg!
Közli velem Ábel csak így frappánsan.
Rám is!Rám is!De miért is????

2008. december 12., péntek

"Én gyereket szeretnék te meg kiskutyát"

Régen látogattunk újszülött kisbabát.
No ,erre ma sor került.
Ábel már hónapok óta kérdezgette Marikát, mi a helyzet,megszületett-e már Zéti?Amióta megszületett azt kérdezgeti, mit csinál?Mászik?Beszél?Szokatlan érdeklődés tőle,Ábel nem az a haverkodós típus.
Úgyhogy Marika meghívta Zéti-nézőbe.Ábel roppant izgatott volt, ma még a mesét is hanyagolta, kiugrott az ágyból rohant is öltözni. Magától!Ez nála az izgatottság jele, mert délután esélytelen kirobbantani a házból.
A látogatás során előjött Dorka a család spánielje.Ezután a kisbaba kiesett a pixisből, Ábel egész este kutyázott.
-Anyu , nekünk is lesz egy kutyusunk?
-Nem csillagom, ebben a házban nem lehet kutyust tartani.Estleg egy kisbabánk mint Zéti!
-????Az kell a fenének.
Van egy Varró Dani vers, az jutott eszembe:)

2008. december 10., szerda

Fénykép?

Nekiálltunk tegnap este néhány képet kiválogatni Karácsonyra a nagyszülőknek.Mert annak mindig mindenki örül.
Íme egy rövid összegzés:
A képek majdnem fele az állatkertben készült.Úgy tűnik mintha az elmúlt év felét az állatkertben tötöttük volna.
Negyedükön valakinek lemaradt a feje, és csak térdtől látható.A családban úgylátszik elhatalmasodott a fejetlenség.
Míg Ábel minden pillanatát, mozdulatát két remek kép is idézi, mintha a tavalyi év eseményein csak ő vett volna részt.Apa, Anya és Kincső a képeken csak szórványosan fordulnak elő. (estleg homályosan a háttérben)
Kincső a hordozóban , háttal a fényképezőgépnek.
A képek tanúsága szerint, nincs is babakocsink, mert mindegyiken kendővel viszem Kincsőt.Ezek szerint szegény kocsit nem is használtuk, tök jó , hogy valaki ellopta és végre használja.
Apa pocakjáról remek felvételek készültek.Pár képet a fűről is hagyott Ábel az útokorra, mert a fotózást korán kell kezdeni.
Úgyhogy most következik egy kis best of állatkert....

Fénykép!




az állatkertben, hol máshol?

2008. december 8., hétfő

Tesópara

Nem megy minden simán.

Minden rokonom, ismerősöm, és ismeretlen kismama akibe belebotlom váltig állítja náluk a tesók:IMÁDJÁK!!! egymást.Rajongásig.Kezdettől fogva.

Tudom egy ideje már kezd feltűnni a gyerekek nem standardizálhatók, nincs használati utasítás, és le kéne állnom a bezzegekkel.

Minden gyerek más világ, nem várhatom a másodiktól, hogy kövesse az elsőt a járásban ,a beszédben, a szomszéd gyerek követése meg végképp szóba se jöhet.

A tesópara kezdettől fogva létezett.

Nemrég visszanéztem a videókat amelyeken Kincsőt hazahoztuk, olyan kis mütyür volt!Ábel játékokkal, puszikkal várta.Kb. egy napig ,amíg a kamera nálunk volt.

Aztán kezdetét vette a harc.

Anya velem egyél.Velem játssz!Engem vegyél ki előbb a kádból!Az én kezemet fogd!Tedd le!

Sőt :fel se vedd!

Mitöbb :Kincső nem szeretlek!

Ezen verbális megmozdulások csak kisebbek, jön a lökdősődés, a felrúgás, és a könyökficamos esetünk.(Játékok kitépése egymás kezéből.)A legszebb az mikor eljátssza, hogy véletlenül szalad neki.A szeme sarkából befigyeli , hogy hol van és elkezd futkosni összevissza majd véletlenül hoppá! Óáááááááá!!!!!!

Én részemről galamblelkű anyuka vagyok, akinek személy szerint nem volt tesója.Mindig azt kértem az anygyalkától, meg a húsvéti nyuszitól ,hogy legyen
egy hugi, vagy egy öcsi.Irigykedve figyeltem a barátokat akiknek volt.Ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ekkor már általános iskolás voltam, addig nekem se hiányzott.Sokszor megkaptam: Ja nincs tesód?Szegényke.Egyke.És nem rossz neked???...
Nem állíthatom hogy rossz volt, mivel nem rendelkeztem összehasonlítási alappal.Az ilyen élményeket barátnőkkel, unokatesókkal nem lehet pótolni.Bár unokatesóimmal remek csapat voltunk, alig vártam, hogy náluk tölthessek egy két hetet, a gyakori hajbakapások ellenére gyerekkorom legnagybetűsebb pillanatai ott zajlottak.
Ebből arra következtettem én bizony nem követem el gyermekemmel azt a merényletet, hogy nem lesz tesó.De egyelőre úgy tűnik, ezt még vele is meg kéne értetni, hogy ihajcsuhaj most jó neked ám!
Főként amikor elveszi a játékokat, felrúgja a várad, egész éjjel ordít (ezt én se díjazom), állandóan láb alatt van,nem lehet büntetés nélkül felrúgni, mert akkor nem elég hogy ,ordít, de még anya is ordít, a nőkkel mindig baj van ám, ezt jobb korán megtanulni, pédául ha megharapja a lábujjad, belédkeni a csokis kezét...és ezek után mindenki elvárja , hogy puszilgassad , ölelgessed becézgesed! Nem egyészen így:Gyere ide te kis büdös!

Sokat töprengtem, vagy töprengünk azon, hogy legyen-e újabb tesó.A nagyobbakról(mert ők már nagyobbak, hehe) eszembe se jutott gondolkodni, alig vártam , hogy jöjjenek, és fizikailag már megerősödtem annyira , hogy jöhet egy újabb kicsi.DE:Nem tudom.Most még nem várnám olyan igazi várakozással, nem érzném hogy jupijájé, pont ez az amit akartam.Egyébként eredetileg, ugye minden ifjú pár rengeteg gyereket tervez, mi is persze, úgy gondoltuk , hogy kettő egymás után fiatalon, majd hoszabb szünet, és utána értettebb szülőként újabb két csemete...első körön jók vagyunk, mert kettő megvan, bár momenetán nem érzem magam annyira fiatalnak, de ez csak a kóros éjszakázás miatt van.:)
Most még megvan a lendület, belejöttünk , szépen szólva, megy az éjszakázás, a szopi, a babanyelv, a kópéság.Ez most nem külön nyűg, hanem napi rutin.Mi van ha kiesek a ritmusból, elkezdődik a melózás, kötelezttségek, pörgés, para..nehéz lesz-e megint kiállni, újrakezdeni a babázást?Biztos, nehéz lesz, de várhatóan addigra ismét tele lesz a hócipőm a doktornéniskedéssel, és jólesik majd váltani,mint ahogy most jólesik kilépni itthonról és kicsit magamra maradni a gondolataimmal.

2008. december 7., vasárnap

Táposcsirkék

Minden adventi hétvégén szokásos program a városháza előtti Betlehem, élő állatokkal, birkákkal, kecskékkel.Tavaly annyira jól sikerültek ezek a séták, idén is alig vártam , hogy felmenjünk.Sajnos tegnap rosszul indult az egész, Kincső orra bukott a lépcső alján míg a hordozót kötöttem fel, és végigrepedt a kis szája.Dőlt a vér, ordított, és nem is vigasztalódott meg egész úton odafele szipogott-ordított-szipogott.Rá se nézett az állatokra.Én meg cefetül éreztem magam, mert hagytam elesni, másrészt fájni kezedett a pocakom.Úgyhogy hazjöttünk, hánytam, Csaba adott egy B6-ot a fenekembe.Ez nagyon feldobta Ábelt, egész este az állatait vizsgálta, fonendoszkóppal hallgatta a szívüket, (igaz hogy a fejükön kereste de mikor engem hallgatott akkor a mellkasomon kezte a szívemet keresni, ami azért nem rossz) kaptak gyógyszert, szurit és szaloncukrot is mert jól viselkedtek a rendelésen.Én is összekaptam magam estére, de sajnos reggel már Ábel is azzal fogadott , hogy fáj a hasa és rosszul van.A mise és az egyéb sétatrevek ugrottak, mindenki nyalogatta a sebeit.
Egy ilyen vírus jár a családnak minden hónapban , enélkül nem élet az élet.
Délutánra konszolidálodott a helyzet megkockáztattam újra a Betlehem megtekintését, hátha ma élvezni fogják.
És élvezték is!
Kincső már messziről kiabálva rohant az állatokhoz:TEHÉÉÉN!!!!
..de megnyugodtam,mert egy hasonló korú kollegina így szólt:CICA!!!!!
ahhoz képest, birkák voltak ,nem is tudom ki a táposabb aki cicának vagy aki tehénnek látja őket...:))

2008. december 5., péntek

Most múlik pontosan....

...engedem hadd menjen.




Egy pár szót én is szeretnék ejteni a Mikulás mizériáról, az édességekről és rólam is persze.Nálunk mindig ötödikén este jött a Mikulás, kifényeztem szépen a bakancsomat, és kitettem az ablakba.Természetesen nem győztem kivárni a reggelt, már késő este ott volt benne az ajándék, de még utána is lestem hátha -hátha...bekopog, eljön személyesen és kapok tőle még valamit...az ember gyereke roppant telhetelen ugye.

Hogy mit is hozott?Nem is emlékszem pontosan.Apróságokat , édességeket, gyümölcsöt, néha kesztyűt, sapit (mama rendíthetelen szívossággal kötötte az ilyesmiket). Mikuláscsokit is hozott,ámbár ez nem tartozott az ehető édességek fajtájába, a román édességskála elég szűkös volt.Pontosítok szinte semmi nem volt ehető,abból amit a boltban lehetett kapni.A balkán édességek annyira émelyítőek , hogy édesszájú gyerekként sem bírtam két falatnál több halvát, vagy törökmézet legyűrni, a csokit megvenni sem volt érdemes, maga volt a tömény borzalom, a fagyitól szalmonellát lehetett kapni, a kürtőskalácsot csak a pékségben árultak, de ott eladás előtt gondosan kiszárítottak mindent.Reggelente oviba menet elmentünk a pékség mellett, ahonnan remek friss kenyérillat szállt, és sokszor azon gondolkodtam miért lehet csak száraz kiflit, perecet és nagyon száraz kürtőskalácsot venni ha egyszer itt sütik a pék bácsik a frisset?A legjobb nasi a sült gesztenye volt amit télen a vártemplom előtt árultak, nyáron ugyanitt pattogatott kukoricát(kakast), kakasos nyalókát, vattacukrot a strandon,no és persze a pufulec(puffasztott kukorica)!Az sós volt ugyan, de lehetett kapni mindig minden boltban, az ujjunkal nyalogattuk azacskó aljáról a sót.

Nem volt kísértés így boltba menni gyerekkel.

A boltnak sajátos szaga volt.A boltos nénik fehér , fűzös cipőt viseltek, és egy botra tűzött rongyal mosták fel a padlót.Mást aligha csináltak mert ugysem volt sok vásárló.Dehát nem is volt mit vásárolni...Havonta egyszer volt élemiszerosztás ilyenkor három napig sorban állt a család.Kartotékból szedték elő a neveket, nehogy valaki kétszer álljon.Személyenként fél vaj, és fél kiló cukor járt.Egyszer megkérdeztem anyut mik azok a kampók amik a falon lógnak?Azt válaszolta arra szokták akasztani a kolbászt, a hurkát, a sonkát a húsokat, amikor még lehett efféléket kapni a bolban.De ha azt mondja a marslakók szárítják azokon a zoknikat ,számomra ugyanannyira lett volna hihető...
Ennek ellenére nem éheztünk.Mindenhez hozzá lehetett jutni, persze tudni kellett , hogy kitől.Virágzott a feketepiac.Egy kis szappannal,cigivel sok ajtót ki lehetett nyitni.
Az édességek azonban luxuscikknek számítottak, és nyilván az alapvető élelmiszerek beszerzése is macera volt, erre már nem maradt energia.Inkább ha jöttek magyarországi rokonok akkor ütött be a kánaán, vagy ha anyuék jöttek hozzájuk kétévente akkor hoztak egy szakajtónyi finomságot, amit gondosan őrizgettem a fiókomban, hogy tovább tartson.
Aztán persze kinyíltak a határok és én is eljutotattam álmaim birodalmába, ahol kolbászból van a kerítés.Emlékszem mennyire letaglózott , hogy itt egész polcokat borítanak édességek!Szinte kővé váltam hebegtem ,és végül választottam egy kis szilvalekvárt amit a vendéglőkben a reggelihez adnak.:)

Miután végleg idekerültem, tíz évesen, szembe kelett néznem azzal , hogy Magyarország nem vágyaim birodalama.Van ez így, de édességespolcok továbbra is tömve voltak.Tömtem hát én is a sok csokit, cukorkát, fagylaltot, marcipánt,jégkrémet, chipset.A nélkülözés éveit felváltotta a habzsolás.Szinte fuldokoltam tőle.Persze meghíztam és elromlottak a fogaim, aztán fogyókurák következtek, és sokat jártam fogorvoshoz.

Végeredményként szeretem az édességet, különösen a csokit.A cukorkát, fagylaltot, marcipánt,jégkrémet, chipset.A nyalókát is sajnos.
Tele van csokival a szekrényem.A betegektől sokszor kapok.Meg is eszem, bizony.Elég csúnya dolognak érezném , hogy míg én nassolok a gyerekekbe meg tömöm nyers répát.Azt is esznek, de ha megkívánják kapnak édességet.A Mikulás is hozott nekik, mert szerintem az a dolga, persze az örömhöz az is hozzájárul hogy az édességevészet nálunk sem mindennapos dolog.

2008. december 4., csütörtök

Piros cipők

Elkészültek az új piros cipellőink! (vörös)
És Kincső megy benne mint a szél, mint a villám, tegnap be sem akart ülni a kocsiba hanem szinte végig gyalogolt hazafele úton.
Éljenek a piros cipős lányok, és a cipész bácsik akik ilyen kacska lábra is tudnak topánt csinálni!

Találtam ma egy eladó autót!Lehet, hogy nemsokára én is száguldani fogok mint a szél?

2008. december 1., hétfő

Álomálom

Felriadtam késő éjjel, hajnaltájban talán, arra hogy egy dühödt baba ordít a fülem mellett, mert addigra már egy másik ordítás miatt evakuáltam a gyerekszobából.Szerencsére hamar visszaaludt, ő igen, de én sehogy se bírtam elaludni."bárányok gurulnak halkan, mi újság álmatlan ember?"

Bámultam csendben a függöny ráncait, magamba ittam a csendet. Valhonnan parikáskrumpli szaga áradt be a szobába, paprikáskrumpli hajnalban?

Éhes lettem.Nagyon éhes...de jó lenne egy tányér paprikáskrumpli.Eszembe jutott hogy a koliban ha felriadtam éjjel a szobatársam néha kakót készített nekem, mert ő szinte sosem aludt.Illetve nappal aludt.

Éjszaka van egy- két dolog nagyobb intenzitással támad az emberre.A fogfájás pont ilyen.Nomeg a nappal elnyomott érzések, félelmek.Néha úgy képzelem , mint gyerekkorom indiános regényeiben, ha lejjebb hamvad a tűz közelebb jönnek a farkasok.Én bizony félek a sötétben.A lét és nemlét határmezsgyéje jön közelebb, szinte belebámul az arcomba.
Szintén a koliban történt , hogy átsétáltam a tanulóba éjjel közepén mert tudtam ott biztos találok valakit.
Mi van? kérdezte a cimborám .
Félek , az van.
Ugyan mitől félsz?Zárva van a nagykapu, a portás nem enged be senkit.
Amitől én félek az bennem van.-mondtam én.
Hát jó , mondta ő, lemegyek veled, kiülök a folyosóra te pedig hagyd nyitva az ajtódat, ha baj van ott leszek.

Néha türelmetlen vagyok a gyerekekkel, mert szeretnék aludni, mégis jól esett, hogy éreztem valaki közelségét a beszűrődő fénysugarakon át, mit érezhet egy csecsemő akinek a lekében még csak árnyak árnyéka él?