Tesópara

Nem megy minden simán.

Minden rokonom, ismerősöm, és ismeretlen kismama akibe belebotlom váltig állítja náluk a tesók:IMÁDJÁK!!! egymást.Rajongásig.Kezdettől fogva.

Tudom egy ideje már kezd feltűnni a gyerekek nem standardizálhatók, nincs használati utasítás, és le kéne állnom a bezzegekkel.

Minden gyerek más világ, nem várhatom a másodiktól, hogy kövesse az elsőt a járásban ,a beszédben, a szomszéd gyerek követése meg végképp szóba se jöhet.

A tesópara kezdettől fogva létezett.

Nemrég visszanéztem a videókat amelyeken Kincsőt hazahoztuk, olyan kis mütyür volt!Ábel játékokkal, puszikkal várta.Kb. egy napig ,amíg a kamera nálunk volt.

Aztán kezdetét vette a harc.

Anya velem egyél.Velem játssz!Engem vegyél ki előbb a kádból!Az én kezemet fogd!Tedd le!

Sőt :fel se vedd!

Mitöbb :Kincső nem szeretlek!

Ezen verbális megmozdulások csak kisebbek, jön a lökdősődés, a felrúgás, és a könyökficamos esetünk.(Játékok kitépése egymás kezéből.)A legszebb az mikor eljátssza, hogy véletlenül szalad neki.A szeme sarkából befigyeli , hogy hol van és elkezd futkosni összevissza majd véletlenül hoppá! Óáááááááá!!!!!!

Én részemről galamblelkű anyuka vagyok, akinek személy szerint nem volt tesója.Mindig azt kértem az anygyalkától, meg a húsvéti nyuszitól ,hogy legyen
egy hugi, vagy egy öcsi.Irigykedve figyeltem a barátokat akiknek volt.Ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ekkor már általános iskolás voltam, addig nekem se hiányzott.Sokszor megkaptam: Ja nincs tesód?Szegényke.Egyke.És nem rossz neked???...
Nem állíthatom hogy rossz volt, mivel nem rendelkeztem összehasonlítási alappal.Az ilyen élményeket barátnőkkel, unokatesókkal nem lehet pótolni.Bár unokatesóimmal remek csapat voltunk, alig vártam, hogy náluk tölthessek egy két hetet, a gyakori hajbakapások ellenére gyerekkorom legnagybetűsebb pillanatai ott zajlottak.
Ebből arra következtettem én bizony nem követem el gyermekemmel azt a merényletet, hogy nem lesz tesó.De egyelőre úgy tűnik, ezt még vele is meg kéne értetni, hogy ihajcsuhaj most jó neked ám!
Főként amikor elveszi a játékokat, felrúgja a várad, egész éjjel ordít (ezt én se díjazom), állandóan láb alatt van,nem lehet büntetés nélkül felrúgni, mert akkor nem elég hogy ,ordít, de még anya is ordít, a nőkkel mindig baj van ám, ezt jobb korán megtanulni, pédául ha megharapja a lábujjad, belédkeni a csokis kezét...és ezek után mindenki elvárja , hogy puszilgassad , ölelgessed becézgesed! Nem egyészen így:Gyere ide te kis büdös!

Sokat töprengtem, vagy töprengünk azon, hogy legyen-e újabb tesó.A nagyobbakról(mert ők már nagyobbak, hehe) eszembe se jutott gondolkodni, alig vártam , hogy jöjjenek, és fizikailag már megerősödtem annyira , hogy jöhet egy újabb kicsi.DE:Nem tudom.Most még nem várnám olyan igazi várakozással, nem érzném hogy jupijájé, pont ez az amit akartam.Egyébként eredetileg, ugye minden ifjú pár rengeteg gyereket tervez, mi is persze, úgy gondoltuk , hogy kettő egymás után fiatalon, majd hoszabb szünet, és utána értettebb szülőként újabb két csemete...első körön jók vagyunk, mert kettő megvan, bár momenetán nem érzem magam annyira fiatalnak, de ez csak a kóros éjszakázás miatt van.:)
Most még megvan a lendület, belejöttünk , szépen szólva, megy az éjszakázás, a szopi, a babanyelv, a kópéság.Ez most nem külön nyűg, hanem napi rutin.Mi van ha kiesek a ritmusból, elkezdődik a melózás, kötelezttségek, pörgés, para..nehéz lesz-e megint kiállni, újrakezdeni a babázást?Biztos, nehéz lesz, de várhatóan addigra ismét tele lesz a hócipőm a doktornéniskedéssel, és jólesik majd váltani,mint ahogy most jólesik kilépni itthonról és kicsit magamra maradni a gondolataimmal.