Önkritika

A hordozás remek dolog.
Életforma, szerintem.
De vajon , hogy látják mindezt a pasik?
Párbeszéd a játszótérről, szereplők: én , egy apuka, háttérben kiskölök üvölt a babakocsiban.

-Szerinted miért ordít?
-Biztos mert nem kendőben hoztad le.Lehozzam az én kendőm?
-Nem kell.
-Nem tudod megkötni?
-Nem, és nem is akarom.Ez szerintem baromság.
-Mi van?Hiszen a gyerekek anyukája folyton hordozza őket.
-Igen, ez baj szerintem.Össze vannak nőve...Már nem is tudnak meglenni hordozó nélkül.
-A csecsemők márcsak ilyenek.Hiszen neked több gyereked van mint nekem, feltűnhetett volna.
-Feltűnt, de szerinted ez normális?
-Persze a gyerekek igénylik az anyjukat...a közelséget.
-És ha én igénylem épp?Engem is magára köt majd?
-Talán neked kéne őt..vagy, nem tudom.A rácsos ágyból olyan szűk a világ...
-A világ mindenhonnan szűk.
-Már akinek.De miért kell ezzel már csecsemőként szembesülni?

Sokmindenen elgondolkoztam a fent idézett beszélgetés kapcsán.

nálunk is állandó téma a velünk aludjon, meddig szoptassam,meddig hordozzam és mikortól kell gyalog megtennünk bizonyos távot.

Az apa a szigorú, az anya az engedékeny, persze: a nap és a hold.

Én vagyok aki magamhoz kötöm őket, ő az aki elengedné.

Ez persze így van rendjén.

Kell kötni is , kell oldani is.

Csak néha én is elfelejtem, hogy a gyerekeimnek van egy harmadik tesója, a legnagyobb, aki pont úgy féltékeny, pont úgy szeretne becsücsülni a kendőbe, szeretné ha ott ülnék melette amíg elalszik.

És én is, igen , én is szeretném.Hiszen őt vállatam legelőször.Sőt mi több választottam.És megígértem mindenféle dolgokat, ásó, kapa , nagyharang.
Aztán tessék.Este ha hazatér, vedd ki a kádból a kölköket, jaj, hadd netezzek egy kicsit, pakolj el a konyhában te, ja még nem is vacsoráztál?
A szülinapomra kapott csipkés fehérneműk a polc legmélyén csücsülnek, elől az agyonmosott szopis melltartók vírítanak.
Könyvet fél éve nem olvastam, az is a konzerváló fogászat , és endodontia című mű volt.A médiától gondosan távol tartom magam, nehogy kétségbe essek, de lehet velem beszélgetni a hosszú szoptatásról, a hordozókról, arról , hogy mennyit sírtak ma és ki hova kakilt,pisilt.
Tökre botfülű vagyok, sosem volt hallásom, igaz , hogy ő egy zenekarban játszik, ez a hobbija, de még sosem hallottam őket.Sőt még ki vagyok akadva hogy hetente egy estét a cimboráival tölt a próbateremben...
Az autókat a színük alapján különböztetem meg, egy villanykörtét nem tudok egyedül kicsavarni, na jó talán igen, de a neki kell felhozni a létrát, hogy felérjem a csillárt.
Havonta egyszer fáj a hasam egy hétig, kétnaponta a fejem, a torkom, a fogam , és az élet úgy egyébként különösen estefele.
Szóval, mikor feljöttem a játszótérről és arra gondoltam nekem mennyire igazam volt, leültem ide és rájöttem, esteg, az említett apuka panasza is lehet jogos,estleg ,talán meg kéne hallanom azt a panaszt amit eljfelejtek meghallani.