Szóval kezdjük az elejéről.
Hajdanán ez volt anyu felségterülete.
Ő nem egy türelmes típus, úgyhogy szó sem lehetett közös főzőcskéről, ez mindig hatalmas perpatvarba fulladt."Szörnyű nézni, hogy mindent összekensz, és a végén nem olyan lesz.Én sitty-sutty megcsinálom, te meg eredj dolgodra."
Ennek az lett az erednénye, hogy 19 évesen kollégista lettem és a tea szintjén meg is állt a főzöcsketudományom.Mondjuk akkoriban nem nagyon foglalkoztam efféle földi dolgokkal, hogy evés, szóval ez nem zavart annyira.Hétvégente hazautaztam és ettem.
Volt olyan hét, öt nap azaz, amikor almán és teán kívül semmit.
Ö...ööö..komolyan.
Aztán összefutottam a pasival aki meghívott ebédre.Szombat volt, siralomház a koliban.Mindenki otthon zabált én meg egyedül kornyadoztam a tanulóban.Elfogadtam.
A srác a másik koliban lakott, gondoltam beülünk valahová, sehogy sem értettem miért nekem kell odabuszoznom hozzá.
Mikor megérkeztem ott állt a közös konyhában, rántott karfiolt és sült krumplit készített:Nekem.De mennyit!
Elég hamar hozzámentem feleségül.
Értelemszerűen....
Persze azóta én főzök.
Mert az mégis csajos dolog.
Megvettem Horváth Ilona szakácskönyvét, hogy elsajátítsam az alapokat.Onanntól én lettem a csaj aki mindig főz a hetediken.Igazából arról jutott ez eszembe, hogy milyen divatos ma az egészséges életmód, a vega kaják, a keleti fűszerek.
De valahogy, én mégis leragadtam Horváth Ilonánál...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése