A sok kamu bejegyzés után egy újabb elmélekedős jön.
Ma ismét játszótérprogi volt, ami szuperül sikerült, és közben elbeszélgettem egy anyukával,ami érdekes gondolatokat ébresztett bennem.
A téma az volt , hogy a hármas számú gyereket, az egyes és a kettes agyonszereti, dögönyözi, gyúrja , hurcolja mert olyan kis gömb baba.De őket ez aggasztja, mert bizony tele van a kölök kék zöld foltokkal, és karmolásokkal, ugyanis a tesók dögönyözése nem tesz különbséget három hónapos, és öt éves kor között.
Egyformán durvulósba hajlik.Mi a teendő ilyenkor? Szóljon-e rájuk az ember lánya , ne szeretgessétek? Ez abszurd ötlet.Hiszen szeretetből csinálják, és a kistesónak öröm a nagyok figyelme.
Én bevallom,ettől frászt kaptam.Mert sajnos Ábel nem szeretetből csinálta.Kimondottan leste mikor kerülhet közel a tesóhoz és nem mulasztott el nagyokat rántani , csípni harpni bele.Ha már huncut arccal közelített egyből úgy éreztem rohannom kell és leállítani.A legjobb az volt amikor úgy intézte , hogy spontán bakinak tűnjön , hogy ellökte, elgáncsolta, vagy rázuhant.
A végeredmény?Egy árulkodós nebáncsKincső akinek már ha Ábel lendülte lesodorja félreáll a szája.
Olvastam valahol, hogy a tesók közötti viszályt nem kell feltétlenül mindig elsimítani.A szülő úgysem tud mindig ott lenni, és végülis a nagyobb hal megeszi a kisebbet, ez élet normális rendje.
Az anyai ösztön viszont mindig fellázadt bennem, és bizony sokszor elhangott nálunk a ne bántsd, agyonnyomod , letaszítod, vigyázz rá!!!
Arról már nem is beszélve , hogy a tesóbántás a figyelmfelkeltés jó eszközévé vált, az ordításra a mást csináló anya-apa bevonult, minimum egy szidás erejéig, de az is valami. Utólag bánom ezt a fránya rászólósdit, mert nem indított el jó köröket egyikünknél sem, mégis sokszor a riadalom nagyobb úr mint a logikus gondolkodás.
Az volt a legroszabb, hogy a kistesó nem volt mellőzhető, hiába igyekeztem minden erőmmel, nem tudtam a ketőnk közös meghittségét újrateremteni, pont akkor ordított nyűgölt bele amikor épp elmélyültünk a játékban,vagy akármiben.Néha most is úgy érzem az igazságosztásban a kisebbnek könyebben kedvezek, mert nyilván jobban sajnáltatja magát...
Ma ismét játszótérprogi volt, ami szuperül sikerült, és közben elbeszélgettem egy anyukával,ami érdekes gondolatokat ébresztett bennem.
A téma az volt , hogy a hármas számú gyereket, az egyes és a kettes agyonszereti, dögönyözi, gyúrja , hurcolja mert olyan kis gömb baba.De őket ez aggasztja, mert bizony tele van a kölök kék zöld foltokkal, és karmolásokkal, ugyanis a tesók dögönyözése nem tesz különbséget három hónapos, és öt éves kor között.
Egyformán durvulósba hajlik.Mi a teendő ilyenkor? Szóljon-e rájuk az ember lánya , ne szeretgessétek? Ez abszurd ötlet.Hiszen szeretetből csinálják, és a kistesónak öröm a nagyok figyelme.
Én bevallom,ettől frászt kaptam.Mert sajnos Ábel nem szeretetből csinálta.Kimondottan leste mikor kerülhet közel a tesóhoz és nem mulasztott el nagyokat rántani , csípni harpni bele.Ha már huncut arccal közelített egyből úgy éreztem rohannom kell és leállítani.A legjobb az volt amikor úgy intézte , hogy spontán bakinak tűnjön , hogy ellökte, elgáncsolta, vagy rázuhant.
A végeredmény?Egy árulkodós nebáncsKincső akinek már ha Ábel lendülte lesodorja félreáll a szája.
Olvastam valahol, hogy a tesók közötti viszályt nem kell feltétlenül mindig elsimítani.A szülő úgysem tud mindig ott lenni, és végülis a nagyobb hal megeszi a kisebbet, ez élet normális rendje.
Az anyai ösztön viszont mindig fellázadt bennem, és bizony sokszor elhangott nálunk a ne bántsd, agyonnyomod , letaszítod, vigyázz rá!!!
Arról már nem is beszélve , hogy a tesóbántás a figyelmfelkeltés jó eszközévé vált, az ordításra a mást csináló anya-apa bevonult, minimum egy szidás erejéig, de az is valami. Utólag bánom ezt a fránya rászólósdit, mert nem indított el jó köröket egyikünknél sem, mégis sokszor a riadalom nagyobb úr mint a logikus gondolkodás.
Az volt a legroszabb, hogy a kistesó nem volt mellőzhető, hiába igyekeztem minden erőmmel, nem tudtam a ketőnk közös meghittségét újrateremteni, pont akkor ordított nyűgölt bele amikor épp elmélyültünk a játékban,vagy akármiben.Néha most is úgy érzem az igazságosztásban a kisebbnek könyebben kedvezek, mert nyilván jobban sajnáltatja magát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése