Hogy is állunk ezzel?
Mérem egy műszerrel, ha kilendül, nevetek.
Hát így állunk.Vagy sehogysem.
Anyu egy vitánk alkalmával szememre hányta, én sosem mondtam neki, szeretlek anya.
Heves vita volt, olyan típusú, amely takarodj és soha többé át ne lépd a küszöbömet kijelentéssel ér véget.Az a vicces , hogy másnap mintha semmi nem történt volna fecserészünk, mert a napi két , három telefon nálunk kötelező, a küszöb nem átlépés pedig elképzelhetetlen , ezek a viták csak elvi síkon működőképesek.Ettől olyan hevesek, gondolom.
Komoly dolgokról persze nem érdemes vitatkozni, és nem is szoktunk.
Komoly dolgok viszont csak ritkán esnek meg az emberrel.
Mondogatni nem szoktam.Legalábbis nem emlékszem, hogy mondogattam volna gyerekként, mert az ember nyilván szereti a családtagjait, nap mint nap szereti őket, olyan az mint a víz és levegő.Kell.Van.Naná.
Akkor keztem gyanakodni, hogy azért lehet, hogy nem csak üres frázis ez anyutól, mikor rádöbbentem én sem halottam soha Ábeltől, anya szeretlek.
Persze ez egy akciófilmben meglehetősen giccsesen hangzik mikor az izmos hősnek emígyen szól a csemetéje, de én mégsem bánnám ha hallanám olykor...
Öregszem.
Vagy más ilyenek....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése