Az autóm és én

Bizony , éveken keresztül álmodoztam autóról.
A rémálmaimban tettem én ezt.
A tanfolyam rendben volt, a teszt sikerült.Mehettem vezetni.Ennek csak addig örültem amíg rá nem jöttem , hogy nekem előre kell ülni a kormány mellé.Akkor gyanút fogtam: nem fogom én ezt szeretni.Rutinon csak háromszor buktam meg.Csupa apróságon, a kézifékes indulásnál legurultam a domb aljába,mert elfelejtettem sebességbe kapcsolni, a tolatásnál elsodortam az összes kis jelzőzászlót.Ezek után érthető , hogy újra visszhívtak.Pedig rutinos egyetemistaként hozzászokhattam volna az uvkhoz.
A városi vezetésről már nem is szólva.
Az okatóbácsi a végén megjegyezte , hogy szerine inkánbb olyan férjet válasszak aki tud vezetni.Én meg is fogadtam.
Évekig jártam bicajjal.Mert az környezettudatos, és sportos.De nem szerettem, minden nap szidtam magam, te lúzer, tekerj csak ,ha nem mersz vezetni.Mire beértem a munkhelyemre dőlt rólam a víz, mert persze mindig későn indultam,az indulás előtt elköltött ebédet a torkomban éreztem, este meg hazfele ment persze, hogy eleredt az eső, de a bringát haza kellett vinni, mert másnap is kell.Akkor felhívtam a férjemet, aki tud vezetni, értem jött kocsival, szétszedtük a bicajt, beraktuk a kocsiba, másnap reggel összeszereltem.
A szoknya körömcipő kérdés is izgatott, mert ugye biciglizéshez nem öltözik ki az ember.Engem ugyan nem györtör a vágy , a miniszoknyák iránt, de a farmer sportcipő összeállítás nélkül is jól megvagyok.
Egy szó mint száz utáltam a bicajozást.
Meg is fogadtam, ha lejár a kiharcolt szülési szabadság veszek egy autót.
És vezetni fogom!
Mindenki kezdjen védőfelszerelés után nézni.
Sajnos tényleg , vettem egy szép piros suzukit.Picit öreg és leharcolt, de mostmár itt áll a ház előtt.
Mert a béna csajok ilyet vezetnek.Ollé.