Ma Ncs azzal állt elő, hogy nem volna-e kedvem járni egy kicsit.
Egyedül.
Biztos eléggé kezdhettem elsárkányosodni, mert ritkán mond ilyet.
Volt kedvem.
El kell árulnom fantasztikus volt.
Évek óta nem sétáltam egyedül, ez az életforma nem tartalmazza a magány csomagot, ha egyedül sétálok azt okkal teszem és gyorsan mert az okok bezárnak és elmúlnak, és elkések, folyik a hátamon a víz közben, úgy loholok.
Most nem siettem.
Élveztem a teret, meg a telet, a havas háztetőket az alvó város nesztelenségét, a szél porhó felhőjét,a tél illatát, a füstöt, és Vp-t, ahol élnem adatott.Élveztem a várost, mint régen gimis koromban nagyszerűnek éreztem , és otthonosnak.Ezalatt a kapualj alatt csókolt meg x, itt meg Y, a miheztartás végett.Amott sírtam kicsit mikor z nem csókolt meg, itt pedig angol szavakat tanultam a nyelvvizsgára,és itt vesztem össze b- vel, persze nincs olyan szöglete a városnak ahol ne veszekedtünk volna egy sort....Zsebre dugtam a kezem.
Havat ettem.
Felurottam a hókupacokra és térdig merültem.
Hóanygyalkáztam.
Lefeküdtem a fölre , és figyeltem mikor üt pont 10-et a székesegyház órája.
Majd mikor az arra andalgók furcsán néztek diszkréten felálltam , leporoltam a kabátom és üdvözült mosollyal hazasétáltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése