Kreativitás

Ügyes kezeű gyerk!-mondták kiskoromban, ennyi idős és így rajzol,fest, agyagozik, farag.Izgattak az anyagok és a formák.Sarat gyúrtam, kenyérbelet nyállal, gipszet, gyapjút vízzel (fúj!) Nem kedveltem a kész megoldásokat, én akartam rájönni, hogyan kell az agyagkorsót vízhatlanná égetni, hogyan épül téglából a ház, hogyan olvad a jég vízzé és mitől lesz gőzzé, mitől egyedi az emberek arca...szenet túrkáltam és a földre rajzolgattam vele, téglát zúztam és a házak falára firkáltam.Hosszasen lapozgattam Leonardó rajairól szóló atlaszt.Ez belső és örömteli késztetés volt, hogy újraéljem a körülöttem lévő világot.Közben ügyesedtem, minden osztályban én voltam a legjobb rajzos.Talán ez volt a hobbim, talán csak a dolgok modellezése izgatott.Sosem szerettem volna művészi pályára lépni, csak leképezni a világot. Megismerni , közelről látni.
A szakmám.A szakmám hatalmas összpontosítást és nagy kézügyességét igényel,minden nap hat órát icipici sötét helyen apró milliméteres vacakokat teszek be veszek ki és modellezem velük a világ egy szeletét.
Ezt pozitív ha az előzőeket nézzük, mert azt csinálom amit szeretek csinálni,és még meg is fizetnek érte,de a kreatívkodásnak annyi, mert lege artis, tehát a minimum elvárás,hogy amit kiszedtem azt ugyanolyanra mintázzam is vissza.Állítsam helyre.Restauráljam.
Viszont elfáradok.A szemem, a kezem és tudatom betelik vele, hazatérvén persze nem esik jól rajzolni,varrni , modellezni bármit.
Így kiszorul a kreativitás a perifériára, és ézem magamban az űrt amit hagyott.