Szeplős királylányok

Közeleg az év vége.
Vele együtt minden ami a télből jó, szerintem , mégsem engedtem el igazából a nyarat.
Mintha, megállt volna az idő.
A balaton sima kék felszíne, a hosszú szeptember emlékével köszönt reggelente.
Ha ugyan kilátok a ködből.
Reggelente úgy indulok el , hogy nem érkezem meg az önmagam felé vezető ösvényen.
Furcsa de elvesztettem magammal a kommunikációm fonalát.Elfelejtettem énkatául.
Nem egy magyart beszélünk a lelkemmel.
Jó lenne tudni, a végére járni.
Helló lekem.
Szevasz kisgazdám, hogy menjünk mint a szél vagy mint a gondolat?
Mint a gondolat.
Gondoltam.
Így beszélgetnénk mi kettesben és megnéznénk régi képeket, vagy innánk egy kis mentateát.Én inkább egy sört.
..ha magamba nézek, egy tavat látok.
Elég fenektlen tó, sima és zavartalan.
Mégsem tükröződik benne az arcom.
Ez már patológiás , vagy mindenki van így néha?

Kincső mostanában szeplős királylányokat rajzol.Szeplős váll:),igen szeretjük a Magashegyit,de most az arcuk is szeplős.Minden van rajtuk csicsás korona, hosszú ruha és... pöttyösek,vicces ez , mintha himlőjárvány tört volna ki a hercegnők között.
Hibásak, de mégis szépek.

Ez nem megy nekem.A tökéletesség vágya beárnyékolja minden tettemet. Foltot vet rám.
Szeplőket, hogyugymondjam.
Csak a nézőponton kellene változtatnom.Nem hibásak:
Szerethetőek.
Ugye?