Gyerekkorom egy ski-fi regnyében olvastam, hogy a jövő társadalomképe, efféle:eltűnnek a különbségek, de eltűnik a szőkeség, a kék szem, a vörös haj a fehér bőr.Mindenki egyformán kreol.Eltűnik persze a gonoszság,a kapzsiság, a hatalmi harc, mindenki jóságos, kedves és marhára sótlan.No persze ez csak irodalom.Jó lenne?Magam sem tudom.
Mundrát hetek óta hordja hozzám fogászatra a családja.Nem tudom miért engem választottak, de ők is vásárhelyiek mint én.Lehet , hogy ezért.
Ahogy beül a székbe lefolyik a suhogós szoknyája, megigazítom mindig a bő színes anyagot.A copfjába gonosan piros szalagot fon az anyukája.
Szabályos mandulaszeme van, röppen utána a két copf, ahogy kiszáll, suhan a szoknya.
12 éves.
Jövőre férjez adják , hazamegy valószinűleg Romániába, és elkezdi a családi életét.
Sosem fejezi be az iskolát, nem fog autót vezetni, nem tanul szakmát.
Gyereket szül , sikít közben persze, szoptat, veszekszik, kiabál, de fenntartja a családot.
Továbbviszi.Évezredek óta így megy ez.
Csak így mehet.
De ő tudja, honnan jött és hova tartozik.Nem határozza meg a határ, ország, állam, ő régebbről való, és messzebbre tekint.
Örvendek, hogy mások vagyunk.
Hogy van még különbség.
Nem minden egyforma, szürke.
Nem kívánom az ő sorsát, mégis jó , hogy belibben egy pillanatra az enyémbe, olyan mint a rendelő rideg, halványzöld világában a rikító, színes szoknya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése