A regényben, emelt fejjel vonult el.
Ez is valami.
Én azonban nem ezért szerettem, hanem a nyáresti heverészésért, az ártatlan csalfaságért, és a korlátlan túlélésre való képességért.Mert mi nők ilyenek vagyunk.Nem feltétlenül törődünk a részletekkel.
Én ilyen vagyok....
Kéne írni valami nagyszerűt, a tavaszról,meg arról a sokmindenről ami velem megesett, és arról ami még megeshet.Egyik reggel Ápridinka felébredt, és belátta az élete pont ugyanolyan mint tegnap , ám mégis, mintha azzal a bizonyos cirtomillatú alblakmosóval törölte volna le a koszos üveget, kipillantott , és csodák csodájára, látott is, nemcsak nézett.
Látta az utcát, a szökőkutat amire rigó telepedett, magát fehér ruhában amint aszfodéloszok között sétál, leheveredett a mezőre, és lustán kinyomta az ébresztőt, nézte a felhőket, majd elvitte agyerekeket az oviba, puha kis vakondokat simogatott, közeben halgatta a rádiót, behunyta a szemét, és újra kinyitotta,álomodom , de nem is.Megsimogatta a falat , ahova vér fröccsent, vagy piros festék, gondosan becsomagolt egy kihúzott fogat, és nárciszból varrt ruhácskákat Barbie babáknak.
Tavasz van.
Én pedig pont arra oldalgok, amerre a Napos oldal...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése