Nehézségek, szülinap, elmúlás, ovi

Mostmár nemcsak egy hároméves gyermekem van hanem két ovis is!

El sem hiszem.

Szinte dagadtam a büszkeségtől mikor bekísértem aBárányka csoportba, és akkor pláné amikor magától be is sétált.Ésonnan nem jött ki, kint unatkoztam a folyosón.

Ovis a lányom.

Aztán közbejött egy két dolog.Egy jó kis köhogős ledöntött minket a lábunkról, Kincsőt kapásból, ugyhogy három nap után végetért az idill, és otthon lábadoztunk.Két hetet. Ahogy illik.

Na, tegnap újjult erővel nekifutottunk.Éljen vére ovi! ..és futott be a csoportszobába.Reggel.Délben apa ment értük, és azzal jöttek haza , hogy ő többet nem megy.Holnap? Soha.Ma reggel azért , egyedül kapta fel a cipőjét, és repült befele.Dél körül hívtak hogy vigyem haza mert teljesen kivan , egész nap visított.

Vajon miért lehet ez.Annyira lekes volt! Túl hirtelen érte?
Eh.
Az is közrejátszik , hogy hétvégén váratlanul elhunyt keresztapám, akit a gyerekek is ismertek és szerettek, sőt nemrég voltunk náluk vendégsében. Mennyiszer töltöttem náluk a nyarat, hányszor vittek magukkal kirándulni, utazgatni! Olyan vidám, higgadt pasi volt, nagyon szerettem! Hát ez van részemről, és Kincső biztos érzi rajtam a levertségemet, a készülődést a temetésre, és azt hogy őket nem visszük magunkkal mert egy napra Erdélybe utazni két picivel nem túl szerencsés...maga a ceremónia , hosszú ideig csendben lenni..eh, szóval nem nekik való, most még, és tudja hogy itthon kell hagynom .